Szakács képzés

SZAKKÉPZŐ ISKOLA

(korábban szakközépiskola)

Szakács
Tagozatkód: 0083

 

A szakma megnevezése: Szakács

A szakma azonosító száma: 4 1013 23 05 

A képzés időtartama: 3 év

  • évfolyam: turizmus-vendéglátás ágazati alapoktatás
  • A 10. és 11. évfolyam: szakirányú oktatás, tanulók lehetőség szerint duális szakmai oktatásformájában, vállalatoknál, vállalkozóknál, valós munkakörnyezetben tudják elsajátítani a szakmai ismereteket.
  • A duális képzésben résztvevő tanulókkal a munkáltató szakképzési munkaszerződést köt, amely alapján a tanuló munkabérre
  • Az összefüggő nyári szakmai gyakorlat időtartama: a 10. évfolyamot követően 175 óra

Felvétel: A tanulmányi eredmények alapján, felvételi nincs, egészségügyi és pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges.

 

Kizárólag a tanulmányi eredmény figyelembe vételével vesszük fel a technikumi, szakképző iskolai képzéseinkre jelentkező tanulókat. A hozott pontok alapján elérhető maximális 60 pont az alábbiakból áll össze: – figyelembe vett tantárgyak a 7. év végi és a 8. félévi bizonyítványból: magyar nyelv, magyar irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv, biológia. Nem javasolt matematikából felmentett tanulók számára a turizmus-vendéglátás ágazat.

 

Kiemelten oktatjuk:

  • Előkészítés és élelmiszerfeldolgozás
  • Konyhai berendezések-gépek ismerete, kezelése, programozása
  • Ételkészítés-technológiai ismeretek
  • Ételek tálalása
  • Nemzetközi ételismeret
  • Gazdálkodási ismeretek

 

A gyakorlatra is építünk:

Ételkészítési ismeretek, az ételkészítés sajátos területei (pl. hidegkonyhai készítmények, hazai és nemzetközi konyha jellegzetes ételei, hagyományos étrend és alkalmi menüsor összeállítása, különleges és új konyhatechnológiák).
Diákjainknak lehetősége van az intézmény tanéttermében, tankonyhájában, valamint vendéglátó egységekben a legmagasabb szintű szakmai tudás elsajátítására.
Tanulóink rendszeresen részt vesznek a különböző városi rendezvények lebonyolításának segítésében, mely kiváló gyakorlati tapasztalatot jelent számukra.

A szakképesítés megszerzésével a következő tevékenységek elvégzésére lesz képes:

  • étlapot, menüt, napi ajánlatot, étrendet összeállítani
  • az ételekhez a nyersanyagok fajtáját, mennyiségét meghatározni
  • felmérni a meglévő készletek mennyiségét
  • rendelést összeállítani, árut rendelni, átvenni
  • előkészíteni a munkaterületet, gépeket, berendezéseket, eszközöket
  • nyersanyagokat előkészíteni
  • különféle ételeket készíteni
  • az elkészített ételeket melegen tartani, tálalni, díszíteni
  • különleges ételkészítési technikákat alkalmazni
  • a segédszemélyzet munkáját összehangolni, irányítani
  • nagykonyhai berendezéseket üzemeltetni
  • technológiai műveletek idegen nyelvű leírásait megérteni, felhasználni

A szakmatanulást pénzbeli juttatásokkal is ösztönzik

A szakképzésben tanulók tanulmányaik idején különféle pénzbeli juttatásokat kaphatnak megfelelő tanulmányi eredmény esetén, de egyszerre csak egyféle juttatásra jogosultak:

  • az iskolai tanulmányok és esetleges iskolai tanműhelyi gyakorlat idején ösztöndíjat, amelynek mértéke a tanulmányi eredménytől függ,
  • a duális képzésben pedig szakképzési munkaszerződés keretében a gyakorlati képzést végző vállalat, vállalkozás munkabért és további egyéb juttatásokat biztosít számukra,
  • a végzősök tanulmányaik sikeres befejezése esetén, ha befejezik a képzést és szakmát szereznek, egyszeri pályakezdési juttatást is kaphatnak.

MIÉRT VÁLASZD A KOSSUTHOT?

  • Nincs felvételi vizsga!
  • Frekventált, belvárosi helyszín, könnyen megközelíthető!
  • Diákcentrikus légkör!
  • Családias környezet, segítő, támogató, türelmes tanári kar!
  • Ingyenes korrepetálási lehetőség!
  • Szakmai versenyek, rendezvények, tréningek, utazások, kiállítások!
  • Piacképes szakmai ismeret!
  • Ösztöndíj!

 

A jövőd záloga a piacképes szakma! Gyere a Kossuthba!